A görgényüvegcsűri parasztbéke

 

A környékbeli falvakban továbbra is élt a rettegés attól, hogy az „ellenség” újra támad. A magyarok arra gondoltak, hogy meg fogják támadni őket a románok, a románok pedig a magyar támadástól tartottak. A hatvan kilométerre fekvő Görgény völgyében, ahonnan a legtöbb támadót beszállították Marosvásárhelyre,  egyetlen magyar falu létezik, Görgényüvegcsűr.

 

Március 20-án  a Régenből Üvegcsűrbe tartó autóbuszt a kásvai lakósok megállították,  az autóbuszban tartózkodó megrémült magyar utasokat kiszállították és felsorakoztatták az útszéli árok partján. Köztük volt dr. Ballok Jolán, a közszeretetnek örvendő üvegcsűri orvosnő is. A  leitatott, felbőszített  kásvai románok  felszálltak a buszba, visszafordították, és „tradicionális munkaeszközökkel” (fejsze, vasvilla, dorong stb.) felfegyverkezve beutaztak verekedni Marosvásárhelyre. Eközben a görgényüvegcsűri férfiak szokásuknak megfelelően az ország távoli sarkaiban dolgoztak. Miután a vásárhelyi szörnyűségekről és a kásvai történésekről tudomást szereztek,  hazautaztak, és hitelt adtak a közelgő hodáki támadásra vonatkozó rémhíreknek. A  „hodákiak”  marosvásárhelyi beözönlésének ismeretében igencsak hihetőnek tűnt az, hogy a szomszéd falu magyarságát is meg fogják támadni. Azért, hogy elkerüljék a váratlan  támadást, az üvegcsűri férfiak járőrökbe  szerveződtek, és ahogy beesteledett, kimentek a két falut elválasztó hegygerincre és egész éjjel őrködtek.

A maguk részéről a hodákiak is attól féltek, hogy a magyarok bosszúból megtámadják őket, és azért, hogy ez ne érje őket váratlanul, ők is járőröztek.

Vagy három átvirrasztott éjszaka után a két járőr a hegygerincen összetalálkozott, és tisztázták egymás között azt, hogy egyik falu sem akarta megtámadni a másikat, de sajnálatos módon mindnyájan felültek a vaklármának. Ezek után kezet  ráztak, és végre-valahára éjszakai nyugovóra térhettek.

 

Így állították vissza  egymás között a békét,  politikusok, rendőrök  és más bajkeverők mellőzésével, pontosabban tudtuk nélkül.

 

Végezetül álljon itt két dokumentum. Az egyik az a nyílt levél, amelyet Ion Mânzatunak küldtem. Mânzatu, a NEIT alelnöke vette át Gelu Voicantól a marosvásárhelyi eseményeket vizsgáló bizottság vezetését; mondanom sem kell, nem az RMDSZ kérésére.

A jelentés rólam nem szól elmarasztalóan (úgy általában persze távol áll az igazságtól), de később Mânzatu úr nyilatkozatai egészen más képet festettek szerepemről.

Ezért írtam ezt a nyílt levelet, természetesen román nyelven. Az a két újság, amelyben megvádolt (Viitorul Românesc [Bukarest] és Cuvîntul Liber [Marosvásárhely]), mind ez ideig nem közölte válaszomat, pedig régen postáztam.