Tisztelt ION MÂNZATU úr!
Megrökönyödve olvastam azokat a súlyos vádakat, amelyekkel Ön illet engem a Viitorul Românesc című hetilap 1990. szeptember 5–11-i hármas számában. Annál inkább meglepődtem, mert „a közölt véleményeket, nem szükséges hangsúlyoznunk, hitelesíti az a magas beosztás, amelyet a véleményalkotó a marosvásárhelyi események kivizsgálása során betöltött”. A szerkesztőség megjegyzését idéztem.
Arra a kérdésre: „Meg tudná-e jelölni, kik voltak a felbujtók?”, Ön könnyedséggel a következőket válaszolta:
„Felbujtók léteztek a helyi lakosság soraiban is, amilyen egy bizonyos Kincses volt, felbujtók léteztek Budapesten is, akik a marosvásárhelyi magyar rádióadón keresztül üzeneteket küldtek, stb.”
Áttanulmányoztam azt a jelentést is, amelyet Ön állított össze; itt teljes nevem, Kincses Előd, három alkalommal van említve, de sehol sem állítják, hogy felbujtó lettem volna.
Az új kijelentéseket Ön úgy magyarázza, hogy „utólag kezembe került dokumentumokból” valók, amelyeket „hivatalos emberek, egyesek katonaruhát viselnek, mások rendőrök, mások a bírói vagy ügyészi hatóságot képviselik, mások pedig környékbeli intézmények dolgozói” adtak át.
Először is kijelentem: nem létezik egyetlen olyan dokumentum sem, amely állítólagos felbujtói tevékenységemet igazolná, tehát Ön egész egyszerűen nem mond igazat!
Nem tehetem meg, hogy ne említsek egy előző esetet, amikor Ön nyilvánosan felülbírálta eredetileg kialakított véleményét.
Arra gondolok, hogy amikor az USA-beli látogatásáról hazatért, 1990. március 21-én a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa ülésén Ön elismerő szavakkal illette Tőkés László püspök úr amerikai tevékenységét. Elmondta, amikor Bush elnök fogadta, Tőkés László korrekt álláspontot képviselt, NEM azt, amelyet a nemzetközi sajtó leközölt, mert támogatta a NEIT által kilátásba helyezett intézkedéseket.
Amikor Tőkés László püspök úr (az RMDSZ tiszteletbeli elnöke) amerikai útjáról visszatért a fővárosba, akkor Ön felajánlotta az RMDSZ-nek a Republikánus Párttal (melynek Ön az elnöke) való választási szövetséget.
Ön azt mondta a püspök úrnak, hogy jól ismeri az erdélyi kérdéseket, eltérően a regátiaktól, mivel édesanyja, Sipos Margit, bábolnai.
Miután a választási szövetség nem jött létre, pár nap múlva egy választási tv- műsorban máris igen éles támadást intézett Tőkés László püspök úr ellen, és ráadásul az RMDSZ-hez „legközelebb” álló politikai párttal, a Partidul de Uniune Națională a Românilor din Transilvania (PUNRT, az Erdélyi Románok Nemzeti Egységpártja), a Vatra Românească nevű „kulturális” szervezet politikai változatával lépett választási szövetségre!
Mindig azt állítottam, hogy Ön, miután ezt a választási szövetséget megkötötte, összeférhetetlenség okán nem töltheti be a marosvásárhelyi eseményeket kivizsgáló bizottság elnöki tisztségét, de mindhiába...
Természetesen a marosvásárhelyi eseményekről nem az az igazság, amelyet Ön, a V. R. szövetségese „kiderített” a jelentésben, de abban legalább nem vádol engem felbujtással.
Ez egy rendkívül súlyos vád, mivel március 20-án a marosvásárhelyi események következtében hatan haltak meg (négy magyar és két román), ugyanannyian, mint a december 21-i forradalomban, amikor városunkban szintén hat embert gyilkoltak meg (két románt és négy magyart).
Nem tartja elriasztónak ezt a tragikus egybeesést: a Ceaușescuék eltávolításáért és hazánk demokratizálódásáért folytatott közös harc pontosan annyi áldozatot követelt, mint a demokratizálódást megakadályozni akaró erők által kiprovokált testvérharc?!
Ma is roppant időszerűek azok a gondolataim, melyeket Iliescu elnök úrnak írtam még 1990. május 26-án, ezért közlöm őket:
Bízom abban, hogy Ön, mint valamennyi román állampolgár választott elnöke, nem fogja eltűrni a marosvásárhelyi törvénysértések folytatását, ahol a pogromok áldozatait a nyomozók bántalmazzák, ártatlanul elítélik őket, az igazi bűnösöket pedig dicsőítik.
A „dokumentumok”, amelyekre Ön hivatkozik, állítása szerint pontosan azoktól származnak, kiknek munkahelyi kötelességük lett volna a március 19-i pogrom (amelynek Sütő András író szeme világa is áldozatul esett) megismétlésének elhárítása, és azoktól, akik az igazság elferdítésével foglalkoznak.
Feltételezem, nincs tudomása arról a parancsról, amelyet 1990. március 20-án Chițac tábornok, a volt belügyminiszter adott ki Gheorghe Gambra ezredesnek, a Maros megyei rendőrség parancsnokának, elrendelvén a tüntető csoportok megfelelő elkülönítését és a Régen környéki felfegyverzett román parasztoknak a békés marosvásárhelyi lakosság elleni újabb beözönlése megakadályozását.
Tudja-e Ön, mit mondott nekem Gambra ezredes úr, miután megkezdődtek a marosvásárhelyi összecsapások? „Mit tegyek, nem állt elegendő erő a rendelkezésemre.”
Jellemző, hogy az ezredes úr, miután ilyen „kitűnően” helytállt március 19-én és 20-án (pont úgy, mint a forradalom idején, amikor hat halottunk volt) megmaradt beosztásában, sőt kinevezték a Maros megyei prefektusi hivatal bürójába!
Ezzel szemben én, aki nem is voltam jelen Marosvásárhelyen 1990. március 19-én 19 óra és 1990. március 20-án 16 óra között, Ön által felbujtónak lettem kinevezve!
Tudja-e Ön, milyen felbujtó tevékenységet folytattam március 20-án délelőtt?
A székelyudvarhelyi lakosságot csitítottam le, akik be akartak menni Marosvásárhelyre azért, hogy megvédjék az ottani magyarságot a felfegyverzett és ebből a célból beszállított román parasztok támadása ellen.
El tudja-e képzelni, milyen szerencsétlenség történt volna, ha én valóban olyan felbujtó lennék, mint amilyennek Ön bemutat?
Anélkül, hogy kitérnék a részletekre, kijelenthetem: a marosvásárhelyi rádió magyar nyelvű adása egyáltalán nem uszított, hanem ellenkezőleg, kétségbeesetten kérte (román nyelven), a hadsereg és a rendőrség közbelépését Sütő András író és a társaságában lévő többi fogoly kiszabadítása érdekében stb.
Befejezésként kijelentem: bármikor hajlandó vagyok egy nyilvános vitára, dokumentumok és videofelvételek bemutatásával, mindarról, ami Marosvásárhelyen történt.
Semmi eltitkolni valóm sincs, és szeretném, hogy végre valahára a román televízió nézői is tudják meg az igazat Marosvásárhelyről.
Mindaddig, amíg nem mondják ki az igazságot, nem élhetek biztonságban szülővárosomban, Marosvásárhelyen.
1990. szeptember 18.
Őszinte üdvözlettel,
Kincses Előd ügyvéd,
a Maros megyei NMF és NEIT volt alelnöke