Emigránsok egymás között

Kincses Előd a román exkirálynál

 

 Mihály trón nélküli román király Genf melletti versoix-i házában fogadta Kincses Elődöt, az 1990 márciusának végén elüldözött romániai magyar ügyvédet, aki magyarországi száműzetésben megírta (magyarul és románul) Marosvásárhely fekete márciusa címmel a véres tragédia hiteles történetét. Kincses Előd nem mehet vissza szülővárosába, mert ma is érvényes az ellene kiadott letartóztatási parancs. Hazájában nemkívánatos személy, hiszen mindenütt  szót emel a nemzeti kisebbségek jogaiért, a marosvásárhelyi magyarokért és cigányokért. Ez is közrejátszott abban, hogy Mihály király fogadta őt. A látogatásról számolt be a következő interjúban.

 – Mit jelez, hogy egy száműzött romániai magyart fogadott egy száműzött román király?

 – Mindenképpen azt bizonyítja, hogy Mihály király nyitott ember, európai műveltségű, aki ismeri azt a latin mondást, hogy „audeatur et altera pars”, azaz hallgattassék meg a másik fél is. Azt is jelzi: tudja, hogy korántsem vagyok olyan szörnyeteg, mint amilyennek a szélsőséges  román propaganda bemutatott a közönségnek.

 – Mennyi ideig tartott a magánkihallgatás?

 – Negyvenöt percig, ez több a szokásosnál. Mihály király egy modern villa ajtajában várt. A ház körül nagy, ápolt kert van, a szalont, ahol beszélgettünk, múlt századi bútorokkal rendezték be. Igen udvarias volt. Természetesen románul beszélgettünk. Az első kérdésből kiderült, hogy ismeri a könyvemet, mert azt kérdezte, hová valósi vagyok. Mire én azt mondtam, marosvásárhelyi. – De, hát – kérdezte – akkor ön miért volt a temesvári Tőkés László védőügyvédje? Erre azt válaszoltam, azért, mert közelebb nem kapott védőt, aki elvállalta volna a pert. Aztán arról érdeklődött, hogyan lettem a Maros megyei Nemzeti Megmentési Front alelnöke, és miért váltam a Vatra célpontjává. Elmeséltem, hogy azért, mert 1990. január 12-én, az akkor még közös román–magyar marosvásárhelyi tüntetésen azt fogalmaztam meg, amit a tömeg várt, igenis felelősségre kell vonni a bűnös  securitatesokat, milicistákat és katonatiszteket, akik a Ceaușescu-rezsimben politikai gyilkosságokat követtek el, vagy bántalmazták az embereket. De azok ellen is fel kell lépni, akik ’89. december 21-én és utána lövettek a tömegre. Elmondtam, Marosvásárhelynek hat mártírhalottja volt: két román meg négy magyar. Mire a király megjegyezte, nagy baj, hogy a magyarokat még mindig ellenségnek festik. – „Most is megismétlem, amit már több alkalommal hangsúlyoztam, hogy a nemzeti kisebbségek teljes és valódi  egyenjogúságának vagyok a híve, amit az 1923-as román alkotmány keretei között képzelnék el” – mondta. Mihály szerint ez az alkotmány sokkal demokratikusabb, mint a jelenlegi alkotmánytervezet.

 Megtudtam, a királynak szándékában áll hazatérni, de csak megfelelő előkészítés, biztosítékok után. Még egyszer semmi esetre sem teszi ki magát a kizsuppolás megalázó procedúrájának.

Szóvá tettem, hogy jog szerint törvénytelen volt lemondatása. A román népnek népszavazáson kellene döntenie arról, hogy monarchiában kíván-e élni, vagy köztársaságban. Erre Mihály azt mondta: felesleges lenne a szavazás, mert a félreinformált népnek igen torz képe van a monarchiáról, nem tudja, hogy a királyság milyen sokat tett Nagy-Románia létrehozásáért és Európába való bekapcsolásáért.

 Kifejtette: a norvég és holland királyt, akiket a németek és hazai fasiszták távolítottak el a trónról, népszavazás nélkül helyezték, vissza jogaikba. Nekem miért kellene népszavazást tartanom, azért, mert engem az oroszok és a hazai komunisták űztek el? Elmondta, hogy negyven év hazug propagandája az embereket megtévesztette, és nem tudják, mi az igazság.

 – Beszélt-e a Szovjetunióban kialakult helyzet romániai hatásáról?

 – Igen. Nagy örömmel nyugtázta az elvetélt puccsot és a besszarábiai fejleményeket. – „ Lám – mondta – a besszarábiai románok ki tudnak állni jogaikért. Sajnos hazám népe a manipuláltság következtében, olyan vezetőket fogad el, akik az országnak csak kárára vannak.” Kijelentette, Oroszország demokratizálódása is elősegítheti. Hozzátette, hogy a jelenlegi körülmények között nagyon tart a helyhatósági választások kimenetétől, és fél, hogy megismétlődik a tavaly májusi – számára nem meggyőző – választási eredmény. A választási törvénytervezet antidemokratikus jellegéről – jogászként – én is kifejtettem véleményemet. Mihály király külön kitért arra, hogy véleménye szerint a nemzetközi politika nagyon elhanyagolja Romániát, szinte agyonhallgatják, ami ott történik.

 Látogatásom előtt barátaim kiokosítottak a protokolláris szabályokról, amely szerint én nem fejezhetem be a beszélgetést, csak akkor, ha a király felállással jelzi az audiencia végét. Mihály király háromnegyed óra után állt fel, az ajtóig kísért, kezet adott, és azzal búcsúzott: la revedere, azaz viszontlátásra. Mire én így köszöntem el: viszontlátásra, de odahaza.

Az interjút készítette:

Udvarhelyi András

NÉPSZABADSÁG, 1990. november 19.