Az igazság nevében

 

(…) Csodálatos hőseink, akik 1989. december 21-22-én életüket áldozták az igazi szabadságért, demokráciáért és testvériségért, hevesen tiltakoznának és elítélnék e vandál, a destabilizálást célzó tetteket, azt, hogy a szent helyen, ahol elestek, ilyen gyűlöletes dolgok történtek. (…)

(…) Sajnálom, hogy a Cuvîntul Liber napilap 63. (71). számában, 1990. március 27-én közzétett cikk címe: În sufletul hodăcenilor sălășluiesc înțelegerea, toleranța, respectul reciproc (A hodákiak lelkében szállást talál a megértés, a türelem, a kölcsönös tisztelet) teljesen ellentétben áll az 1990. III. 19-én este elkövetett szégyenteljes tettekkel, melyeknek szemtanúja voltam. Közvetlenül az RMDSZ székházának feldúlása után jelen voltam az utolsó túszok eltávolításánál is, több mint hatórás drámai feszültséget és iszonyatot követően.

Vajon az urak elfelejtették az okozott szerencsétlenséget? Azt, hogy tüzet gyújtottak az épületben, halállal fenyegették a padlásra menekülteket?

Az uraságok megfeledkeztek az én kéréseimről és Moldovan alezredes kéréseiről, aki mintegy 20-25 rendőrrel volt a helyszínen? Már nem emlékeznek arra, hogy kétszer is átszakították a védőkordont és megtagadták azt a felszólítást, hogy hagyják el az épületet, ne folytassák annak ostromát? Elfeledték volna, ahogy gyűlölettel telített embereik már rájuk sem hallgattak?

Az igazság nevében nyomatékosan kérem, hogy az említett cikk aláírói sürgősen közöljék a sajtóban vagy a helyi sajtóbizottsággal, hogy a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsának tagjai (vezetői sz.m.) közül kivel vették fel a kapcsolatot, illetve kivel tárgyaltak, és azok milyen álláspontra helyezkedtek a tényállás magyarázatában. Ami személyesen engem illet, senkivel sem beszéltem, egyetlen görgényhodáki hivatalos vagy fizikai személy sem hívott fel telefonon, hogy ismertesse a tényállást, és úgy vélem, azáltal, hogy a nevemet a sajtóban erőszakos, vandál, destabilizáló akciókkal összefüggésben említették, melyeknek mindig az ellenzője voltam és leszek –, súlyos támadás érte a Nemzeti Egység Ideiglenes Municípiumi Tanácsának összes tagját. Akcióim során sohasem folyamodtam nacionalista megkülönböztetésekhez és nem is fogok ilyesmihez folyamodni, azonos tisztelettel foglalkoztam a magyarokkal, a cigányokkal és a románokkal, s tiszta lelkiismerettel vallom, hogy azok közül, akiket hűségesen szolgáltam, egynek sem volt oka arra, hogy a kötél általi halálomat előkészítse. E fékevesztett gondolatok rosszakaró és bosszúvágyó emberek agyában születtek meg, akikkel szemben közös frontot kell kialakítanunk, és újból be kell bizonyítanunk, hogy az erdélyiek jók, becsületesek, tiszták, úriemberek, és amíg Erdély létezni fog, románok, magyarok, cigányok, németek és más nemzetiségűek békében és testvériségben fognak ebben az országrészben élni. Meggyőződésem, hogy összefogással és tisztességes munkával, úgy, amint ezt az erdélyiek szeretik, rövid időn belül újjáépítjük mindazt, ami tönkrement, anyagi és szellemi vonatkozásban egyaránt.

Folyó év március 20-án a román hadsereg egy különrepülőgépével elkísértem Sütő András urat a Bukaresti Katonai Kórházba. Mindketten sajnálkozásunkat fejeztük ki az 1990. márc. 19-én este történtek miatt, anélkül, hogy gyanítottuk volna, milyen katasztrofális kihatással lesz a következő szomorú emlékű nap a román–magyar testvériségre.

Ugyanaznap fogadott Ion Iliescu úr, a Nemzeti Egység Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöke, akinek kifejtettem: nagyon bánt és elégedetlenséggel tölt el az, ami március 15 és 19 között Marosvásárhelyen végbement.

A mérnök-ezredesnél az igazság pillanata csak egy cikk erejéig tartott, azóta ismét a régi húrokat pengeti. A 15. évforduló alkalmával a budapesti Demokratának adott interjúban, Ioan Judea ezredes, aki büszkén vallotta magát a Vatra Românească alapító tagjának, azt állította, hogy „a Vatra megelőzte, hogy kirobbanjon egy komolyabb konfliktus”. A Függelékben teljes terjedelmében közreadott meséből az ragadott meg a legjobban, hogy én hívtam be a Görgény-völgyi román parasztokat, mert, mint a hamelni patkányfogó egy füttyentésemre elindultak magyart verni.

Ioan Judeanak a Vatra Româneascăra vonatkozó ajnározó állításait élesen cáfolja Demény Lajos neves történész, aki Pálfalvi Attilát követte a tanügyminiszter-helyettesi tisztségben.

„Hivatalosan a Vatra Românească 1990. február 6-án alakult meg a marosvásárhelyi Sportcsarnokban tartott közgyűlésén. Ismerem és ma is őrzöm a csaknem 600 személyből álló alapító tagok jegyzékét. Ezeknek 80 százalékát képezték a volt securitate alkalmazottai. Utánuk nagyságrendben következtek a hadsereg tisztikarából, az igazságszolgáltatás (főleg az ügyészség) közegeiból, az orvosokból és a tanszemélyzetből verbuvált tagok.

Érdekes adalék, amelyre még akkori intézeti román kollégáim hívták fel a figyelmem és bocsátották rendelkezésemre a kellő dokumentációt: a Vatra Românească szervezetet még 1938-ban hozták létre a királyi diktatúra fellépése elől az Egyesült Államokba menekült vasgárdisták, élükön egy Morușca nevezetű ortodox püspökkel. Detroit mellett telket vásároltak, felhúzták az Egyesült Államokbeli ortodox püspökség katedrálisát, s mellette állították fel a vasgárdista jellegű Vatra Românească szervezetet, amelyet a Morușca püspököt követő Valerian Trifu, ugyancsak vasgárdista püspök vezetett 1980-ig, amikor csaknem harminc évig tartó per után a Zsidó Világszövetségnek sikerült kiharcolnia, hogy Valerian Trifutól (letagadott fasiszta múltja miatt) megvonják az amerikai állampolgárságot, és száműzzék az akkor még fasiszta Portugáliába. Az ottani Vatra Românească vasgárdista szervezetnek folyóirata is volt, amely Solia címen jelent meg. A nyolcvanas években a Horthy-revizionizmus elleni harc leple alatt Ceaușescu rendszere felvette a kapcsolatot az Egyesült Államokban működő Vatra Românească vasgárdista szövetséggel, képviseltette magát a szervezet 50 éves fennállását ünneplő rendezvényeken 1988-ban. Érdekes részlet: 1988-tól egészen 1990 februárjáig–márciusáig, amikor Marosvásárhelyen s majd csaknem az egész országban a Petre Roman vezette kormány hathatós támogatásával létrejött az úgynevezett kulturális szervezet, a Vatra Românească, ez utóbbi megalapítói és vezetői közül többen vendégei voltak az amerikai Vatra Românească vasgárdista szervezetnek és biztosították számukra a kellő kiképzést a diverziók szervezésében. Román diplomáciai körökből származó információim szerint a két szervezet közötti politikai párhuzam és kapcsolat érdektelenné vált attól a pillanattól, ahogy a Vatra Românească s később a belőle kivált, Gheorghe Funar vezette Román Nemzeti Egységpárt megalakult. E kapcsolatot persze kompromittáló jellegénél fogva titokban tartották, s ha valahol szó esett róla, nyilván tagadták is.”

A Demény által leírtak az 1988-as hamisított dátumú térkép időzített felbukkanására is magyarázatot adnak.

A hivatalos Románia és propagandagépezete a tényekkel mit sem törődve, a márciusi eseményeket igyekezett a szomszéd számlájára írni. Előrángatta a jól ismert magyar beavatkozásról szóló vádaskodásokat.

Az állítólagos magyar turisták szerepét, amit azóta is állandóan emleget a szélsőséges román sajtó, már március 16-án megcáfolta a marosvásárhelyi rádió magyar adásában román nyelven Gavril Irșic ezredes, Szatmár megye rendőrfőnöke.

A Romániai Magyar Szó 1990. április 11-i száma közli a teljes interjút, amelyből egy kérdést és egy választ idézek:

Riporter: Ezredes úr! Még egyetlen kérdés. Vannak információi arról, hogy magyarországi turisták nagy csoportban érkeztek volna és közbotrányos jeleneteket provokáltak Szatmárnémeti központjában, beleértve ebbe zászlóbontást, koszorúzást meg egyéb tüntető, a román nép számára ellenséges, sértő megnyilvánulásokat?

Gavril Irșic: Nem, nincsenek.

Ami az állítólagos magyar turisták jelenlétének tényét illeti, csupán annyi igazság van az állítás mögött, hogy a nemzetiségi és gazdasági elnyomás elől Magyarországra áttelepült magyarok kihasználták a március 15-i ünnepnapot, és a két hétvégi munkaszüneti nappal összekötve, hazautaztak rokonlátogatásra. Ezek az emberek 18-án, vasárnap mindnyájan hazatértek; hétfő, 19. munkanap volt, a halálos áldozatokkal járó pogrom pedig március 20-án, kedden zajlott le!

A mai napig Judea és Irșic ezredesek valósághű vallomásait román nyelven (román adásban) nem hozták nyilvánosságra! E szükséges tisztázás után nézzük meg, mi történt másnap, hogy zajlott le a marosvásárhelyi tragédia (természetesen magyar turisták részvétele nélkül)

HU

RO

EN

Marosvásárhely fekete márciusa
Marosvásárhely fekete márciusa
Marosvásárhely fekete márciusa