A rádióstúdió ostroma

 

A drámai pillanatokról Kelemen Ferenc rádiós szerkesztő így számolt be Szucher Ervin újságírónak:

Délelőtt a városban, délután pedig a stúdióban voltam, ezért merem állítani: a Marosvásárhelyi Rádiónak döntő szerepe volt abban, hogy azokban a forró napokban nem történtek sokkal súlyosabb atrocitások. Mindenki csak az RMDSZ ostromáról beszél, elhallgatva a rádió ostromát, mely kis híján újabb emberáldozatokkal végződhetett volna. Az egész úgy kezdődött, hogy a Bolyai téri székházat ostromló tömegből levált egy kétszáz-kétszázötven fős csoport, és lejött a Hosszú utcába, a stúdió elé. Borzalmas hangulat uralkodott: bent mindenki kétségbeesett, kint pedig tombolt a tömeg. Olyasmiket kiáltottak, hogy Numai, numai românește, niciodată ungurește!, azaz csakis románul, soha, de soha magyarul. Vagy: Ungurii afară, să facem socoteală!( A magyarok jöjjenek ki, hogy leszámolhassunk! ) A támadók nyilvánvalóan azt fundálták ki, hogy meglincselik a magyar szerkesztőket és felszámolják a magyar adást.

Szeretném hangsúlyozni, akkoriban rendkívül összetartó csapat dolgozott a rádiónál. De ettől függetlenül pánik uralkodott a stúdióban. A decemberi események óta öt-hat katona védte a rádiót, nos, ezek felszívódtak, mi úgy harmincan-harmincöten, románok, magyarok, teljesen magunkra maradtunk. Öt és hat óra között lehetett, amikor a tömegből néhányan hátul, a kertekből próbáltak bemászni az udvarra. Közben magyar és román nyelven többször is beolvastuk a katonasághoz címzett felhívást, amit végső kétségbeesésemben fogalmaztam meg. Melinte Șerban, a román adás vezetője, aki jelenleg az intézmény igazgatója, arra hivatkozva, hogy ő állandó kapcsolatban van a rendőrség és a hadsereg parancsnokaival, eleinte nem volt hajlandó beolvasni a szöveget. De amikor látta, hogy a dolgok elfajulnak, megtette. Aki pedig közülünk a mikrofon elé ült, Gáspár Sándor, akkori igazgatónk volt. Sajnos a felhívásunk eredménytelennek bizonyult. Ez idő alatt megállás nélkül csengtek a telefonok: Nyárád menti, Küküllő menti, székelyföldi egyszerű emberek ajánlották fel segítségüket. Sokan be is akartak jönni Vásárhelyre, hogy megvédjenek, de válaszunkban arra kértük őket, őrizzék meg nyugalmukat, és ne jöjjenek. Semmi szín alatt nem szabad provokaciónak kitennünk magunkat! Közben a tömeg egyre vérszomjasabbá vált és bármelyik pillanatban képes lett volna áttörni a vaskaput és berontani az épületbe. Közben Marton Marika és a magyar kollegák közül néhányan elvonultak imádkozni.

Isteni sugallatra az az ötletem támadt, hogy győzzek meg valakit a román kollegák közül, lépjen ki az udvarra és próbálja lecsillapítani a vérszomjas dühöngőket. Különben – érveltem –, ha azok beszabadulnak az épületbe, nem fogják nézni, hogy ki a román és ki a magyar, mindenkit agyon fognak ütni! Azt hiszem ez szeget ütött a román kollegák fejébe, mert kis idő múlva az ablakból azt láttuk, amint Tarfin Todea kimegy az udvarra. Nem hallottuk mit beszél, csak azt láttuk, hogy kis idő múlva négytagú, úgymond, küldöttséggel feljött a stúdióba. Hogy ezek az emberek hogyan néztek ki, és mennyire áradt belőlük az italszag, arról jobb nem beszélni. A magyar szerkesztő kollegáim külön helyiségbe vonultak, így velük nem találkoztak. A magyarok közül ott maradtunk: Gáspár Sanyi, Vajna János, jómagam és talán még ketten-hárman. Arra emlékszem, hogy Vári Marianna íróasztala fölött szép magyarországi naptár volt a falon, megkérdezték, mi az, majd nyomban le is tépték és összegyűrték. De a lényeg nem is ez, hanem az, amivel Todea becsapta a hodákiakat. Román kollegánk azt mondta, hogy ebben az épületben nincsnek is magyar szerkesztők, a rádiónak már nincs magyar adása, jöjjenek, győződjenek meg. Miután a „látogatóink”, vélhetőleg megnyugodva távoztak, tíz-tizenöt perc után a tömeg is kezdett lassan visszahúzódni.

 Ezek szerint Tarfin Todea lélekjelenléte és leleményessége akadályozott meg egy újabb véres összecsapást?

 Akkor is azt állítottam, ma is azt állítom, hogy igen. Ha ez az ember nincs, akkor minket ott helyben meglincselnek, a stúdiót meg szétverik. Sajnos, ezt nemcsak én, de más is éppen ilyen jól tudja, de még senki meg nem köszönte neki.

HU

RO

EN

Marosvásárhely fekete márciusa
Marosvásárhely fekete márciusa
Marosvásárhely fekete márciusa